Hammerworld:
Szibériai zenekarról elég ritkán kapunk hírt, márpedig az Evoke Thy Lords Novoszibirszkből származik. A furcsa zenekarnév egy sajátos csapatot takar, és a gombákra utaló cím mutatja, hogy a tagok szeretnek szálldosni; biztos el kell valahogyan viselni a zord klímát.
Ez nem az a zene, amit Szibériával társítanék, ugyanis bár doom zenét hallunk, nem funeral szól, hanem kifejezetten jammelős a játék. Olyannyira kedvelik a hangulatok szárnyán való repkedést az oroszok, hogy Irina Drebuscsak gyakran előkapja a fuvolát és a mogorva riffeket megédesíti egy kis fúvós dallam-díszítéssel. Rá is fér a zenére egy kis finomítás, ugyanis a búgó gitárok mellé még Alekszej Kozlov deathes hörgését is el kell tűrni. Kissé fura tehát az összkép, hiszen a riffek súlyosak ugyan, de mélyen dohognak, a lemezen örömzenélést hallunk, az eredmény mégis kissé darabosnak hat, a hörgés mellett pedig némi női ének is hallható, s az egész zene köré a fuvolajáték fon kellemes aurát. E nélkül bizony jóval szikárabb, szürkébb lenne az eredmény.
Kellemesen hallgattatja magát az Evoke Thy Lords harmadik albuma, melytől nem kell várni a doom-világ megváltását, de színt képes vinni a borongós árnyalatok közé.

Комментариев нет:
Отправить комментарий
Примечание. Отправлять комментарии могут только участники этого блога.